Prológus
A nevem Liv. Liv Gregory. 22 éve élek New Yorkban, a városban, ami sosem alszik. Egy divatcégnél dolgozom, mint asszisztens Nem azt mondom, hogy kifejezetten szeretem csinálni, az írás sokkal közelebb áll hozzám, de nem volt túl sok lehetőségem tekintve, hogy egyetem helyett csupán főiskolát végeztem. Ezt a munkát is csak apámnak köszönhetem. De ez itt most nem rólam szól. Sokkal inkább a szomszédomról. Igen, tudom, nem tűnik valami izgalmasnak. Első hallásra mindenki azt gondolná, hogy most arról fogok írni, hogy a szomszéd néni milyen gyakran eteti meg a macskáit és, hogy a férje hány óra tájt jár ki az újságért. Ugyan. Ennél sokkal jobbam van. Mivel az én szomszédom nem más, mint Jane Leyrer. Úgy van, AZ a Jane Leyrer. Aki alig volt 18 éves, amikor átvette az egész Leyrer-vállalat igazgatóságát.
Aki először látja, el van tőle bűvölve. Gyönyörű, okos, udvarias és jól végzi a dolgát. De a látszat néha csal. Ha közelebbről megismered, rá kell jönnöd, hogy egy hárpia. Egy cinikus, öntelt, és kényszeresen rendmániás. Arról meg csak ne is beszéljünk, hogy milyen hiszti rohamot kap, ha valami nem úgy van, ahogy ő azt előre eltervezte.
Ugyan még csak 4 hónapja dolgozom nála, de már mindent tudok róla. Olyasmiket is, amit nem kéne. Köszönhető ez annak, hogy teljesen véletlenül megtaláltam a naplóját. Nem, ez így nem helyt álló. Asszisztense ként, egyszer-kétszer belekukkanthatok a notebook-jába. És megtaláltam a digitális naplóját. És egyszerűen képtelen voltam megállni, hogy ne kukkantsak bele. És annyira érdekes volt az amit találtam, hogy kénytelen voltam összekapcsolni a digitális naplóját a saját gépemmel. Ez annyit takar, hogy azonnal jelez a gépem, ha új bejegyzést ír. Szóval tudok Ms Leyrer mindet titkos gondolatáról, mivel elég részletesen írja le a történéseket a naplójába.
De kezdjünk is neki. Azt hiszem indulhatnánk onnan, ahol először találkoztunk.
1.fejezet
Csupán két hete fejeztem a főiskolán, de buzgó mócsing lévén azonnal munkát akartam. Apám már a kezdetektől Jane pénzügyi tanácsadója volt, így nem volt gond az ajánlólevelemmel. Gond nélkül felvettek. Én az első nap mégis több mint két órán keresztül készülődtem, azok után, amit az újdonsült főnökömről hallottam. Igaz, apám soha nem beszélt róla negatívan, hiszen jó barátja volt Jane szüleinek, mielőtt azok repülőbalesetben elhunytak. Apám szerint azért lett olyan, amilyen. Nem lehet könnyű ekkora terhet elviselni alig 18 évesen. Ő mégsem engedte át másnak a cég vezetését. Szinte az egész fiatalságát a vállalatnak szentelte. Elejében persze az idejét megosztotta az igazgatói szék és az egyetemi előadóterem.
Tökéletesen meg akartam felelni az elvárásainak, hiszen akkor csodálattal néztem rá, ugyan még egyszer sem találkoztunk személyesen. Tiszteltem azért, amiért ilyen fiatal, ekkora tragédia után ennyire erős tudott maradni, hiszen csak két évvel idősebb nálam. 24 évesen egy ekkora céget vezetni, nem kis feladat.
Tehát mikor beléptem az irodájába, úgy remegett a lábam, mint a kocsonya.
- Ms Leyrer, Liv Gregory vagyok, az apám… - kezdtem játszott magabiztossággal.
- Tudom ki maga. Üljön le. – lány, mégis fagyos hangja, azonnal letörte az a kevéske önbizalmamat is, ami eddig volt. Pedig még a papírjaiból sem pillantott fel, hogy rám nézzen. Villámgyorsan és kissé szerencsétlenkedve ültem le az egyik bőrfotelbe. Nem mertem hátra dőlni, így csak merev háttal bámultam az íróasztal mögött ülő nőt. Mikor rám emelte jégkék tekintetét meg kellett állapítanom, hogy kicsit sem túloztak azok, akik azt állították, hogy kivételes szépség. Sötétszőke fürtjei laza kontyba voltak kényszerítve a tarkóján. Telt, rózsaszínű ajkai kissé elnyíltak, ahogy kifújt egy kósza hajtincset szemei elől. Élénken csillogó íriszeit hosszú, sötét szempillák kereteztek, melyek bájos arcát csábítóvá varázsolták. Szeme alatt, halvány karikák éktelenkedtek, amik azt mutatták, hogy egy ideje már nem aludhatott sokat. De neki még ez is jól állt. Karcsú alakjára egy fehér kosztüm simult, fölében egy Swarovski gyémánt fülbevaló csillogott. Még női szemmel is azt kellett mondani, hogy nem mindennapi egy látvány. Hirtelen elszégyelltem magam, a kényelmesre nyírt frizurámmal és teljesen átlagos mivoltommal együtt.
- Az irodád két ajtóval arrébb van, ott megtalálod a napirendemet, a tárgyalások listáját, illetve mindent, amire szükségem van. A kávét cukor nélkül, szójatejjel iszom, minden konferenciánál jegyzetelsz és hozod a papírjaimat. – mondta. – Nem akarom, hogy bármibe is hiba csússzon. Attól még, hogy az apád bizalmasom, tőled is elvárom, hogy a maximumon teljesíts. Remélem világos voltam. Elmehetsz. – kecsesen intett a kezével az ajtó felé, mire villámgyorsan álltam fel a fotelből és slisszoltam ki az irodából. Az üvegfalon keresztül még visszapillantottam rá. Épp aláírt valamit, aztán a telefonért nyúlt. Megkerestem az irodámat, ahova le is pakoltam. Vagyis kiraktam a családi képeket, átváltottam a hátteret az irodai gépen, és megnéztem a facebookomat.
Be kellett vinnem Jane-nek a kávéját, de más nem igazán történt aznap. Nos, Ő erre egy kicsit másképp emlékszik vissza.
Íme az ő beszámolója a napról:
Szokásomhoz híven megint hajnalok-hajnalán ébredtem, hiszen el kellett intéznem néhány dolgot mielőtt bementem volna az irodába. George, a pénzügyi tanácsadóm beajánlotta a lányát új asszisztensemnek, aki most végzett a főiskolán. Ha jól tudom a Yale-re is jelentkezett, de nem került be. Pedig ha ugyan oda jártunk volna, talán még a közös hangot is megtaláltuk volna. De teljesen mindegy, hiszen csak arra kell, hogy kávét hozzon és jegyzeteket készítsen nekem, illetve apróbb dolgokat intézzen helyettem. Persze, ha jól végzi a dolgát, később esetleg fontosabb ügyeket is hajlandó vagyok rábízni. De ahhoz előbb meg kell nyernie. És mint tudjuk, azt nem éppen könnyű.
Épp az aktuális megrendeléseket tekintettem át, mikor bekopogott. Pontos, egy jó pont. Szükségtelen volt felnéznem, hogy tudjam ő az, hiszen megmondtam Helennek, hogy senki mást ne engedjen be hozzám.
- Ms Leyrer, Liv Gregory vagyok, az apám… - kezdte játszott magabiztossággal.
- Tudom ki maga. Üljön le. - szóltam rá hidegen. Nem szeretem, ha valaki megjátssza magát. Mínusz egy pont. Látszik, hogy izgatott.
Nem hagytam szóhoz jutni, elmondtam neki a szükséges információkat, majd elküldtem. Láttam hogy nézett rám. Kíváncsi lennék mit is hallott rólam pontosan. Nem valószínű, hogy túl sok jót. Ha pedig elkezd vegyülni a többi dolgozóval… Nos, kifejezetten rossz hírem lesz.
Egész nap szerződéseket írtam alá és telefonáltam. Teljes mértékben lefárasztott. Mint mindig. Az egy dolog, hogy már pár napja olyan vagyok, mint a mosott szar, de mostanában nem mennek úgy a dolgok, ahogy kéne…
Hát, ez a kifejezetten unalmas egy naplóbejegyzés volt, meg kell jegyeznem. Főleg a későbbikhez képest. Ahol már ott lesz nekünk Jake is. Ohh… Jake, Jake… miért vagy te Jake? Nos… khm… igen. De hamarosan ő is fel fog tűnni. Nem, nem a herceg a fehér lovon. Ugyan dehogy. Inkább valami gonosz kisördögnek mondanám, akit azért küldtek, hogy tönkretegye Jane tökéletes kötélidegeit és kísértésbe vigye a többi nőt. De egyenlőre ennyit róla. De tökéletesen emlékszem rá, mikor Jake megjelent. A belépője se volt semmi, és azt azt arcot, amit Jane vágott, amikor elkezdett beszélni…. azt sosem felejtem el…
